2016. március 27., vasárnap

Kacskaringós képek

A  Barkafonal mostani tulajdonosa szervezi a Kacskaringó, fesztivált...
Tavaly ősszel az egyetem miatt csak a második napon tudtam ott lenni az idén jelen voltam mind a két nap...
Megvannak a fenntartásaim a fesztivállal, különösen a most tavaszi szervezésével kapcsolatban, de ebbe most nem mennék bele. Amit el kelett mondanom, azt elmondtam a szervezőknek... :-)
Viszont igazán jó volt, hogy most kedves barátom, Adrienn mellé kerültem, akit annak idején fonni tanítottam orsóval...
Az is jó volt, hogy sokan jöttek, sőt olyan is volt, aki azt mesélte különe ngem keresett...ez igazán szívet melengető volt.
Végre rokkás fotóm is van, nem gyakran fotóznak rokka mellett. Nem mintha meg lennék elégedve a képpel, azt hiszem komoly fogyókúra van a láthatáron...
A gyapjúnap  pedig közeledik,... ez a rendezvény különösen közel áll a szívemhez, mert az első ilyen típusú rendezvény volt az országban, és már az elsőn is ott voltam, 2011 környékén...
 Még néhány hét, és újra találkozhatunk... én már alig várom.

1 megjegyzés:

pworsi írta...

Azóta is bánom, hogy nem sikerült ott rábeszélnem magam az egyik fonaladra. De ami késik, nem múlik!