Korábban is említettem, de ismételnem kell magam. Az elmúlt néhány évben gyakran éreztem, hogy bárcsak feladhatnám, vagy legalább születhettem volna valaki másnak.
DE, időről időre, kapok egy-egy olyan napot, ami hálával tölt el. Aminek a végén jó hogy én én vagyok. Aminek a végén leülök, és hálát adok az Istennek, vagy az Univerzumnak, vagy akárkinek/akárminek aki felelős.
A tavalyi év "gyapjúnap"-ja ilyen volt. Az idei még inkább.No nézzük miért is...
Már a tény, hogy anélkül került erre a napra, hogy tudtuk volna, erre a napra esik a WWSIP Day , vagyis a world wide spin in public, a nyilvános fonás világnapja. Kell-e ennél jobb program, egy ilyen eseményhez kapcsolódóan?
Már a felkészülés, a színes fonalak, gyapjú festése is fényt és színt hozott a napjaimban. A barátok akik segítettek felkészülni a másik öröm.
Sokan eljöttek, és hagyták, hogy beszéljek arról amit annyira szeretek....
Volt aki csak az én kedvemért jött...
Találkoztam idegenekkel, kötöttem új barátságokat...
Egésznap fonhattam, és beszélhettem a fonásról, anélkül, hogy unott arccal, üveges szemmel néztek volna rám..
Egészen kicsiknek is megmutathattam, hogyan készül a fonal, és abból a szövet...
És néha apukát még jobban érdekelte a dolog, mint a gyerkőcöt :-)
Volt aki esküdözött, hogy márpedig ő aztán ezt sohasem... aztán mégsem tudott ellenálni... és orsóval, meg szösszel ment haza...
Olyan gyerekek is jöttek akik az első próbálkozásra úgy fontak, mintha orsóval a kezükben születtek volna.
És természetesen köszönetet kell mondanom Zsókának és Adriennek a szervezésért, és a meghívásért.A barátoknak akik hagyták, hogy szemérmetlenül hirdessük az eseményt a facebookon, sőt saját megosztásaikkal is segítettek.Roninak, és Krisztinek a felkészülésben nyújtott segítségükért. Tamásnak a fuvarért, és a vacsoráért. Mindenkinek aki eljött. Aki nem jött az irigykedjen.
De visszajövünk. Lesz még ilyen. :-)
Tegnap örültem, hogy én mégis én vagyok.