2012. március 4., vasárnap

Fekete szív

A rengeteg fonal mellett rengeteg újság és egyéb kinyomtatott kötésminta is lakik nálam a "Készlet" (a Stash) részeként. A kedvenceimet akkor is megveszem, ha átlapozáskor éppen nem látok kedvemre valót, mert már nemegyszer fordult elő, hogy egy-egy többéves újságban bukkantam valamire ami addig fel sem tűnt. Persze van olyan, amiben van-egy két olyan darab, amit szívesen megvennék, (néha, mondjuk évente egyszer-kétszer botlom olyan példányba, amiből több darabot is szívesen elkészítenék), De őszintén, ritkán jutok hozzá, hogy valójában a kötőtűimre kerüljenek az álmok.Olyan, pedig még nem fordult elő, hogy egy újságból ennyire gyors egymásutánban két darabot is megkössek.Ez először a Vogue knitting őszi számával történt meg.
Először a norvég-mintás kardigán készült el, majd még talán meg sem száradt a blokkolásból, felszedtem a szemeket a "Nordic Yoke" pulóverhez.
Persze a DK és zokni vastagság közé eső majdnem fekete fonalból kilóméternyi simakötés körben nem igazán izgalmas, ráadásul dúlt a vizsgaidőszak, ezért időnként félre lett rakva.
De mire a vizsgaidőszaknak vége lett a pulóver is eljutott arra a pontra ahonnan már "csak" a mintát kellett kötni...
A fonal 50% merinó, 25% alpacca, 25% akril összetételű. 3 mm-es tűt használtam.

6 megjegyzés:

Hena írta...

Elhiszem, hogy a fekete sima rész unalmas volt :) viszont nagyon megérte, gyönyörü lett!

Jucuu írta...

Csinos!

Bucilla írta...

Nagyon szép lett! Csini vagy benne:)

King.art írta...

Látom azért megizzasztott, ha a végére így kidőltél :P
Ugye ez volt rajtad a múltkori kötésen? Nagyon jól néz ki.

Brigi írta...

nekem is tetszik!!!!

Namata írta...

Nagyon csini lett !:)