2010. augusztus 27., péntek

Türkiz bolero

Ez a fonal is régóta lapult a dobozaimban. Négy gombolyagom volt, kb 200grammnyi. Legfeljebb egy ujjatlan felsőre lett volna elég, de ahogy már megállapítottam a köttött anyag és az ujjatlan trikó nem igazán jó párosítás.Mi másra lenne elég? Egy kardigánra kevés (még rövidujjúra is).Egy cekkerre túl sok... Aztán elkezdtem légkondicionált irodában dolgozni. A magazinjaimat és ravelry bújva a "shrug" boleró ötlete jónak tűnt, de sehogysem találtam az épp jó mintát, hát összeraktam egyet.

Az ujjánál kezdtem, a két oldalát egyszerre, hogy ne kelljen utólag azon gondolkoznom, hol és mit csináltam.

Enyhén tölcsér formájú ujjak, és csalóka csipke minta. Egyszerűnek tűnt, de megizzasztott, és jónéhányszor vissza kellett bontani néhány sort. Középen "kitchener stitch" (konyhaöltéssel???) lett összeöltve, ami rejtett és nem látszik.

A nyak körül horgolt szegély, csak úgy a fejemből, de hát én készítettem, és volt maradék gyöngyöm a heartland kendőből, így azok is kerültek bele.

Ennek a bejegyzésnek is adhattam volna a használt cuccok királynője címkét, mert nemcsak a fonal jött turiból, de a szoknya és a felső is.

Egy korábbi bejegyzés után (azt hiszem az aeolian volt) többen kérdezték hol készültek a fotók. Tőlünk két villamos megállónyira, a Béke téren. Angela és Regula kedvéért egy nagyobb kép a hajó-szoborról.

A fotós természetesen Kristóf volt. Egyre ügyesebb lesz, igaz?

3 megjegyzés:

nöné írta...

Nagyon pazar lett! Hát még ha meg is tudnám nagyítani a fotókat, hogy alaposabban szemügyre vegyem a technikát:o)

bucilla írta...

Ó! Türkiz is, gyöngyös is:) És nagyon nagyon csinos vagy benne. Mostanában én is annyira kedvelem ezt a színt....
Az a bizonyos kitchener stitch igen ügyes megoldás, tényleg nem látszik.

maze írta...

http://en.wikipedia.org/wiki/Herbert_Kitchener,_1st_Earl_Kitchener
:)