2017. december 9., szombat

Coming out...

avagy vallomás...
Ha valaki egy éve, vagy akár még a tavasszal azt mondta volna, hogy nem csak kipróbálom a vert csipkét, hanem meg is szeretem, kinevettem volna. Jó alaposan. Ez volt az a fonalas kézimunka, ami mellett mindig el tudtam menni, anélkül, hogy a kezem viszketett volna ("ki akarom próbálni"... ja nem). Sőt meggyőződésem volt, hogy csak igazolt őrültek foglalkoznak vele... de, soha ne becsüljük alá a büszkeséget, és a versengést, ugyanis a tanfolyamot tiszta büszkeségből kezdtem. (Elég büszke vagyok arra, hogy a fonalas tevékenységek közül kötök, horgoloh, fonok, szüöcök, varrok, és hímzek, nem is rosszul), szóval amikor fiatal barátnőm csiipkézni akart nem hagyhattam hogy tudjon valami olyasmit, amit én nem. Na ugye? Ennek megfelelően, nem igazán voltam jóban az orsókkal, gondoltam megtanulom az alapokat, hogy elmondhassam, "Tudom, hogyan kell, de igazán nem érdekel"... Hogyne. Egészen addig, amíg rá nem találtam a korai olasz fonottas csipkékre és szerelembe nem estem. Üdv, a nevem Anett, és csipkefüggő lettem. Itt van néhány kép a kezdeti gyakorlásokról






2017. december 7., csütörtök

Még egy pár...

17. századi harisnya, hagyományőrzéshez.

Tudom, a bejegyzések egyre ritkábbak, és rendszertelenebbek, de az élet változik, a hangsúlyok máshova kerülnek. Azért még kötök, és, ahogy egyre jobban belemerülök a hagyományőrzés rejtelmeibe, a régi-új szerelemhez kapcsolódóan is készülnek új holmik.

Dóri a tánccsoport vezetője kért tőlem egy pár harisnyát, "olyan meleget, mint Judité"...de lehetne, hogy piros legyen???

Hát, akkor legyen piros.
A minta, a korábbihoz hasonlóan fejből, létező leletek, régi harisnyák alapján.

Az új tulajdonos szerint jól szolgált Groelléban, ahol---már-már szokás szerint esős, és hűvös volt.




Fonal: Lana Grossa
Tű: 2.25 mm

2017. szeptember 8., péntek

Mi került a zsinóros alsószoknya fölé?

Ha igazán rövid bejegyzést akarnék írni, azt mondanám, egy másik alsószoknya...
De, mivel ezek a bejegyzések egyre ritkábbak lesznek (bár mindig reménykedem, hogy egyszercsak mégis sikerül valamilyen többé-kevésbé rendszeres blogot írnom) nem szúrom ki a szemeteket ennyivel, és megmutatom a teljes öltözéket.
Igazából ez csak egy próbadarab, néhány hibával. Az anyagot az ócsóanyagosbót-ban vettem, kimondottan arra a célra, hogy lehessen próbálgatni a reformkori mintákat.
 A ruha végül (a teljes harci alsóöltözettel), hibái ellenére használatba került, Szombathelyen, a Savaria Fesztiválon.
Élőben pedig így mutatott:


Ahogy fentebb mondtam, nem vagyok elégedett a végeredménnyel, szerencsére maradt annyi anyagom, hogy akár még két felsőt varrjak a szoknyához, és ez még csak a próba-anyag... így folyt köv.

2017. augusztus 9., szerda

Véletlenszerű varrós bejegyzés a semmiből: Zsinór, zsinór, körbe, körbe.

Nem magyarázkodom, nem ígérgetek, csak lássuk mi jön, ok? Teljesen rákészültem, hogy írok egy (több) bejegyzést a londoni utunkról, de még mindig nem jutottam hozzá, hogy letöltsem a képeket a fényképezőgépről, szóval az még várat magára.
Másrészről a kalandjaim a történelmi ruhák terén nem értek véget, közben készült egy tteljes szett kora-reneszánsz polgári ruha (képek később), és most egy kora barokk polgárit kellene varrnom, teljesen logikus hát, hogy egy zsinórral merevített alsószoknyát a reformkorból, ugye? Én így szeretek veszélyesen élni :-)
Mindenesetre láttátok az 1860-as báli ruhámat, alatta a krinolinnal. De, még mielőtt a krinolin elterjedt volna az 1850-es évek közepén... az 1900-as évek elejének regency/empire ruhák karcsú vonalai után az 1820-as években a ruhák derékvonala el kezdett lejjebb csúszni, és a szoknyák egyre szélesebbek lettek. Hogy ezt elérjék, egyre több alsószoknyát vettek fel, és különféle trükköket használtak az alsószoknyák merevítéséhez, pl steppelést, fodrokat. Zsinórt már régóta használtak, pl fűzők merevítéséhez, most az alsószoknyákba is belekerült. Itt van egy pár eredeti darab példának:
 1830s full underdress. Note pouffe sleeves. From http://www.pemberley.comThis is what a lady wore underneath her 1825-1830 gown; corset, chemise, and corded petticoat.  The pockets worn over the petticoat tied around the waist.  Sleeve puffs gave a fullness to the large sleeves popular in the late 1820s-1830s. See 1825-1830 red lapis printed calico dress on this page.  Susan Greene Collection at the Genesee Country Village & Museum, Mumford, NY.
(A képek a Pinterestről)
Mivel még augusztus végén szükségem lesz egy reformkori ruhára, és ezeket az öltözékeket legjobb belülről kifelé felépíteni, az alapoktól, amik rendkívül fontosak, az alsószoknyával kezdtem.
A legegyszerűbb, 240 cm széles (dupla széles) fehér lepedővásznat vettem, és a Hermes boltban kapható, legvastagabb kötözőt kötelet kenderből.
 Az anyagból annyit vágtam le, ami 2 x a kívánt hossz + 10 centiméter (amit a zsinórozás felkap a hosszból) (95x2 = 190 cm). Hosszában félbehajtottam, és alul-fölül kb 15-20 cm-t kihagyva a hasítéknak a derekánál összevarrtam. Szétvasaltam és a csövet félbehajtottam, hogy egy duplafalú, fele olyan hosszú cső keletkezzen.
Ezután a zsinórt a szélén körbevezetve, a széléhez nyomva elkezdtem varrni kör-körbe..
és körbe,
és körbe. néhol egy-egy sornyi részt üresen, zsinór nélkül hagytam.
És körbe, és körbe...
Végül a hasítéknak nyitva hagyott részeket összetűztem, levarrtam,
Végül a hasítéknak nyitva hagyott részeket összetűztem, levarrtam, A derekát beráncoltam, és derékpántot kapott.
És tadám...A kész alsószoknya kb 85 cm hosszú.
Mellesleg ennyi maradt a nagy gombóc zsinórból...


2017. július 11., kedd

Fonás, mi más?

Atyaég, most látom, hogy két egész hónap telt el bejegyzés nélkül, hát bocsánat. Mindig jókislány szeretnék lenni, és rendszeresen írni ezt a blogot , de, hát... na jó, nem megyek bele a magyarázkodásba, egyesek szerint úgyis hajlamos vagyok rá... Volt persze kézimunka, többek között varrás is, de mihez nyúlok mindig, ha nem tudom mit csináljak, vagy miről írjak? Persze, mutatok egy kis fonást :-)
Ez is egy régi adósságom, egy kedves kötőstársnak igértem cserébe egy szatyor DROPS fonalért, amit nem tudott használni, mert "szúrós"-nak találta. (Hogy ez hogyan lehet, számomra rejtély, de a békesség kedvéért, és mert nem akarok megbántani másokat, mondjuk azt, hogy elhiszem, hogy léteznek emberek, akiket bizonyos fonalak szúrnak). Mindenestre megdobott egy szatyor fonallal, és , bár egy ideig eltartott, ezt kapja cserébe...ezt kapja ...
Egy 10 dekás merinó / selyem fésült gyapjúszalagként kezdte a pályafutását..
Amit hosszú színátmenetesre festettem...
A partra vetett uszadék fa barnás bézs színétől a homokon át a tenger és az parti ég kékjeivel.
Végül 510 méter 2 ágú puhaság lett a vége, és, ahogy visszapörgettem a beszélgetésünket a motringolás után, láttam, hogy eredetileg 500 méter körüli fonalat szeretett volna, egy bizonyos tervbe vett kendő megkötéséhez... A kitűzött cél teljesítve :-)

2017. május 9., kedd

Heti fonós


Úgy döntöttem, hogy a "heti fonós" ezentúl nem azt jelenti, hogy minden héten mutatok valami fonóst (bár még az is megtörténhet... vagy nem, ki tudja), hanem azt, hogy megmutatom, mit fontam /fejeztem be, vagy éppen melyik régebbi fonásról döntöttem úgy, hogy megmutatom, az adott héten...
Ennek értelmében, itt egy motring, amit kérésre fontam.
Nagyon nem "én" vagyok, sem színvilágában, sem a vékony/vastag, art fonal jellege miatt, de (vagy talán épp ezért) élveztem az elkészítését.


Kb 100 gramm, finom, 18 micronos merino, kb 260-280 méter.

2017. május 5., péntek

Rés a... z idő és tér szövetén...

Tudom, április megint egy olyan hónap volt, amikor úgy látszott, teljesen eltűntem... Azt is tudom, hogy gyakran mondom ezt, így inkább nem is mélázok azon, megint hova lett Április, inkább mutatok valamit...
Most mondjuk szövést, jó?
Mondtam már, hogy a szövés számomra misztérium... Bármikor, amikor leülök a szövőszék mellé, mintha az idő és a tér eltűnne, és egy másik dimenzióba, egy másik universumba kerülnék...fura kettős hatás, hiszen ugyanakkor, itt vagyok, gondolkodom, néha beszélgetek is, és közben mégis máshol vagyok. Mintha nem az én lábam taposná a lábítót, nem az én kezem rakná a vetélőt, de, amikor felállok, érzem, hogy dehogynem én voltam. Látom, ahogy a szálak keresztezik egymást, és rendet hoznak a világba. Monoton ismétlődő mozdulatok, rálépek a jobb lábítóra, betobom a vetélőt jobbról balra, elkapom a bal kezemmel, lelépek a jobb lábítóról, behúzom a bordát, rálépek a bal lábítóra, bedobom a vetélőt balról jobbra, elkapom a jobb kezemmel, lelépek a bal pedálról, behúzom a bordát...És kezdődik az egész elölről. Még akkor is, ha semmilyen mintát, csíkozást nem csinálok, ahogy rakom a vetülékszálakat egymás után, az életre emlékeztet, napról napra, ahogy bizonyos elemei ismétlődnek, mindig jön a reggel, a nappal, az este, mindig. Nincs két egyforma nap, ahogy két vetülék sincs, még ha gyári fonalból dolgozom is, hol kicsit jobban beütöm a bordával, hol egy gondolattal nagyobb háromszöget hagyok... igyekszem, ugyan, hogy a lehető legegyenletesebb legyen a munkám, és, ahogy az élet is...végül minden kiegyenlítődik, elrendeződik. Mindez még sokkal erőteljesebben jelen van, amikor kézzel festett, és/vagy kézzel font fonalból dolgozom, ahol tényleg minden bedobott szál elbűvöl, mert a szálak még inkább eltérnek egymástól, a kész anyag mégis egységes szövet lesz. Amikor pedig valamit pluszt teszek bele? Csíkokat, vagy mintát, esetleg mindössze egy ezüstszálat? Azok olyanok, mint az ünnepnapok...amelyek mások, mint a többi. Vannak teljesen rendszertelen, szabálytalan minták, és vannak életek, amik épp ilyen rendszertelenek...(mint az enyém) És néha szükségünk van egy kis letisztultságra, rendszerre, mint abban a sálban, amit legutóbb szőttem, ahol csak egy-egy ezüst szál jelenik meg szabályos közönként... pont mint a vasárnapok.





A sálat Judit műhelyében szőttem.
A fonal: 100% selyem, Indiából, és egy kis ezüstszál.
Fényképek:  Lukács Judit