2024. február 16., péntek

Szerelem első látásra, szerelem a ködben, Love In a Mist

Emlékeztek arra a kupac kötött cuccra, néhány bejegyzéssel ezelőttről, amiről azt írtam, meg akarom mutatni? No, eljött ez az idő is, és itt az első fecske. 

Bármit is mond a cím, azért ez (is) hosszú folyamat volt...

És, mint szinte mindig, ennek is van egy kis története. Évekkel ezelőtt találtam, kicsivel több, mint 3 motring türkiz színű zoknifonalat a kedvenc fonalturimban, ismeretlen márkájút. A fonal ok volt, de a színe, kissé unalmas volt... 


Na jó, visszavonom, jól tudjuk, hogy "unalmas türkiz", mint olyan nem létezik, de úgy éreztem, hogy lehetne ennél kicsit izgalmasabb is, így egyik festős napomon, beleszuszakoltam egy kis festékbe. Eredetileg amolyan "semi-solid" színt terveztem, és a végeredmény a tervezettnél kontrasztosabb lett, de imádtam. 



Annyira, hogy sokáig kerestem a TÖKÉLETES mintát, hogy felhasználhassam. Tudtam, hogy a három motring kevés ahhoz, hogy önmagában pulóver legyen belőle, ahhoz viszont túl sok, hogy olyan pulcsihoz használjam kontraszt-színként, aminek csak a vállán van minta.



Próbáltam belőle csíkos kardigán kötni, némi gyöngyszürke DROPS Flora fonallal kombinálva. Bár tetszett a két fonal együtt, mégis úgy gondoltam, az elmúlt években épp elég csíkos kardigánt kötöttem, most valami másra vágytam. Így a fonal egy zacskóban sínylődött a Florával együtt. Évekig. Időközben ugyan futottam bele néhány igazán szemrevaló fair-isle vállrészes pulcsimintával, de olyasmit akartam, aminek finom, szinte filigrán vonalai vannak. 

Csak én érzem, vagy tényleg sokkal válogatósabb lett az ízlésem, ahogy öregszem? Egyre kevesebb dolog tetszik, és sokkal határozottabban tudom -legalábbis bizonyos dolgokról- eldönteni, hogy bejön-e vagy sem. A Fair Isle mintás pulcsik például pont ilyenek.

Meglepetés volt hát, amikor először megláttam Elenor Mortensen Lovein a Mist mintáját, milyen erőteljesen hatott rám. Minden megvolt benne, a minta rajza finom volt. Tetszettek a vonalai, tetszett a filigrán (és nem karácsonyos, csillagos) motívum. A minta nem csak a vállat díszítette, hanem lefutott a testen és a két ujján is.

Így aztán mindent félredobtam, amin épp dolgoztam (igen, azt a térdharisnyát is, amit hetekkel korábban be kellett volna fejeznem).

Szokás szerint, csak addig a pontig voltam képes a mintát követni, ahol a test és az ujjak szemeit szétválasztottam, amit máris a mintától kissé eltérő helyen tettem. Utána kapott extra fogyasztást a derékvonal kialakításához, és határozottabb szaporítást a csípővonal formázásához. A pulóver testét hosszabbra kötöttem, és, ha már benne voltam, hozzáadtam egy ismétlést a mintához. Az ujjak azt a hosszú, bordásmintával kötött mandzsettát kapták, ami annyira jellemző rám, hogy szinte a márkajelemmé vált.


A minta kötése közben teljesen elvarázsolt, ahogy a kézzel festett fonal színváltozásai előbukkantak, és ahogy a minta vonalaival összedolgoztak

És, persze, tökéletesen illik a petrol-színű nadrágomhoz. Ugye látjátok, miért kellett pont ez a színárnyalat, ugye? 

Modelled photos, of course by @Bodeszphoto

Minta: Elenor Mortensen, Love in a Mist

Fonal: szürke: DROPS Flora, petrol: kézzel festett zoknifonal. 

2024. február 14., szerda

Modern türkiz

Most, hogy így túljutottam a kék pöttyös ruha és a Budapest 150 fellépés okozta adrenalin löketen (na, mondhatjuk úgy, sikerélményen?) menjünk vissza.... mihez is? Olyasmihez, amit már hónapok óta meg akartam mutatni.

Egy ideje már viszketett a tenyerem, hogy modern, "civil" vagyis nem történelmi ruhát varrjak. Régen sok mindennapos hazsnálatra készült ruhát varrtam, aztán jó ideig elmaradt, volt idő, amikor inkább kötöttem a varrás helyett, de hiányzptt. 

Úgy 2016 környékén kezdtem el újra komolyabban varrni, de ekkor történelmi ruhákat, amik azonban annyira elvarázsoltak, hogy nem nagyon maradt időm és energiám sok másra, de a gondolat azért nem hagyott nyugodni.


Még a 2010-es évek elején, amikor egyetemre jártam, volt pár puha, buggyos szárú, vékony, bébikord nadrágom. Jópofák voltak, kényelmesek, imádtam és kb rongyosra használtam őket. Próbáltam, de nem sikerült pótlást beszereznem, sehogy sem. Viszont az a bizonyos puha bébikord tavaly nagy lendülettel visszajött a divatba, ruhát tudtam is venni belőle, de nadrágot nem találtam. Úgy gondoltam, itt az ideke, hogy megpróbáljak varrni magamnak.

Előástam egy régi darabot, ami ugyan kopott is volt, meg már bele se fértem, de tetszett a fazonja, így megpróbáltam lemásolni és felnagyítani a mintát, és hozzáadtam pár részletet, amiből egy amolyan boho, eléggé bő-, buggyos szárú nadrágot akartam összehozni. Például a bőségét adó hajtásokat a zseb szélére tettem, a hátán szűkítő helyett csípőig levarrt hatások, így a derékrésze még testre simul, onnan viszont agresszíven bővül. és akkor arra gondoltam, kellene próbadarabot készíteni. 

A történelmi ruhakészítés alfája és omegája a próbadarab, azok a ruhák pokoli módon testre vannak szabva, de azért létezik a "hordható próbadarab" is, amik olyan próbadarabok, amik olyan anyagból készülnek, amit - ha jól sikerül, simán elhordunk, de nem olyan drága, vagy nem nőtt úgy a szívünkhöz, hogy sajnálnánk, ha épp hordhatatlan lenne a ruhadarab.  

"Véletlenül" van néhány méter lila kordbársonyom (ne is kérdezzétek), az egyik darabnak pl rozsdasárga a hátoldala. Természetesen az I-Love Textilből jött, olcsó volt, de fogalmam sincs, mik voltak a terveim vele. Mindenesetre tökéletes volt próbadarabnak.

Ami végülis nem lett rossz, de azért volt helye némi javításnak. Egy kicsit rövid lett (bár a hosszú szárú bakancsomhoz éppen jó), és a háta ülepénél volt egy jó nagy ránc, amit azért egy hosszabb pulóver (mint például a New Leaf pulcsim) amúgy szerencsésen eltakar. 

Végül változtattam a hosszán, az ülep ívének vonalán, és körülnéztem, milyen is legyen a végleges anyag. Tudjátok, hogy imádom a színeket, és épp a petrol-korszakomban vagyok (ami amúgy évekkel ezelőtt indult, még mielőtt ekkora divat lett volna, de amúgy nem bánom). Van ilyen színű ruhám, és volt egy darab kordbársonyom, ami semmilyen, szürkéskék színű volt... Sejtitek már, hova akarok kilyukadni? Ugye? 
Pontosan tudtam, melyik árnyalatra vágyom, hiszen van egy darab pont ilyen színű lenvásznam...
És egy ruhám is (ezen a képen a len fölött) ugyanilyen színben... azon törtem a fejem, tudok-e ILYEN petrol színt festeni... és NÉÉÉÉZZZZÉÉÉTEK... Azt hiszem elég jól sikerült.
Sajnos, a varrásról megint nincs képem, de itt a kész nadrág.
Soha nem szerettem igazán a zipzárakat. Persze, be tudom őket varrni szoknyába, nadrág sliccébe, ruhába, sőt, a rejtett zipzárakkal is elbánok, de akkor sem kedvelem őket. Talán azóta, hogy úgy éreztem, a kötött (különösen a kézzel kötött) holmik és a zipzárak nem illenek össze. Utána pedig az járt a fejemben, hogy a történelmi ruhákhoz sem használták, és elég jól elvoltak nélküle. 
A gombos farmereket viszont mindig kedveltem, így színes gombokat.
Úgy gondolom, jó alap lehet a mindennapi, kézzelkötött cuccokat boho/lagenlookkal keverő stílushoz, és ezt már lehet variálni, tehetek rá másfajta zsebet, vagy máshova, esetleg több zsebet (kevesebbet semmi esetre sem). tehetem a hajtásokat máshova, használhatnék vékony farmert, kontrasztos cérnával, egy csomó ötletem van, de a következő bejegyzésben azt mutatom meg, miért is akartam épp ezt a színt annyira. 
Később találkozunk.
A fotókat természetesen Varga Norbert @Bodeszphoto készítette
A kolibris póló Lovizer Virág @Virágnak Világa műve. 





2024. február 7., szerda

Alatta, fölötte

A legutóbbi bejegyzésben megígértem, hogy megmutatom mit viseltem a kék pöttyös ruha alatt és fölött, szóval, tessék. Tudjuk, hogy a kiegészítők, és a ruha alatt viselt megfelelő daraboktól lesz egy öltözék igazi "viselet" és nem csak "olyasmi" vagy olyan "jelmezes", tehát érdemes alaposan átgondolni ezeket a darabokat is.

A halogatós bejegyzésben említettem, hogy két különböző turnűrt is varrtam. 
Vagyis tulajdonképpen hármat, Anna is szeretett volna egyet, én meg arra gondoltam, hogy kettőt vagy hármat készíteni ugyanolyan nehéz (vagy könnyű) így az övével kezdtünk, ez egy "lobster tail" vagyis rákfarok fazon volt, a Truly Victorian mintája alapján. 
Utána arra gondoltam, hogy az én ruhám az 1870-es évek elejét kell, hogy idézze, amikor a turnűr még épp csak alakulóban volt a korábbi kerek, majd ellipszis alakú krinolinokból, és még elég kerekek voltak, bár, a hangsúly már a hátsó részen volt. Ráadásul épp egyeztettem valakivel egy szett turnűrös ruha alá való szettről, így azt mondtam magamnak, miért ne próbálnám meg a "grand bustle"-t vagy a nagy-turnűrt, akkor meglesz a mintám, a tudásom, a tapasztalatom, ha ilyet kell készítenem, plusz lesz választásom a két fazon között.
A minta ebben az esetben is a Truly Victoriantól jött, és két dolgot kell megjegyeznem magamnak. Az egyik, hogy valószínűleg legközelebb kisebb méretet kell választanom, mivel az elejét be kellett húzni, és így is bő egy kicsit, a másik, hogy a hátsó része, túl kerek, vagyis túl lapos volt (nem is tudom melyik kifejezés a jobb, az ív túl nagy volt). Mindenesetre, belül, azt a részt, ami az íves darabokat összefogja, kétszer is keskenyebbre vettem, talán túlságosan is, így a háta sokkal erőteljesebben domborodik, szinte már polc-szerű, legközelebb jobban meg kell találnom a középutat. Ugyanakkor imádom rajta a sok fodrot, bár rengeteg anyagot "megevett" (az I love-ban mostanában kapható hímzett batisztot használtam a fodrokhoz).
Aztán elbizonytalanodtam, és amúgy is halogatós módban működtem, így megcsináltam egy rákfarok fazonút magamnak is.
Csak úgy szórakozásból. Vagy gyakorlásnak. És mert nem tudtam eldönteni, melyiket akarom, és úgyis volt olyan érzésem, nem ez lesz az utolsó turnűrös ruhám, vannak terveim és anyagom is (mondjuk egy 1880-as fazonra), és a külső ruhát addig is halogathattam. 

A turnűrhöz új alsószoknya is kellett, és tudjátok, hogy szeretem, ha izgalmas anyag villan ki egy-egy ruha alól. Most két választásom volt, a már emlegetett hímzett fehér batiszt és egy kék csíkos. Most a kék csíkosat választottam, mert... csak, mert tetszett és illett a kék ruhához. 
Ilyen az alsószoknya a próbababámon, a rákfarok turnűrrel. Az alsószoknyához is TV mintát használtam, de legközelebb óvatosabbnak kell lennem, mert eleve több piét tettem bele, és még így is kellett plusz két hajtást belevarrnom, mert túl hosszú volt. 
Végül a nagy turnűrt vettem fel a csíkos alsószoknyával, és bár van egy 1860-as fűző fölé való kisingem, az a századfordulós, amit a nagy halogatásban varrtam sokkal jobban illett ennek a felsőnek a kivágásához, végül az volt rajtam. 

Akkor pontosan mi is van a ruha alatt? Alsóing, száras alsó, térdharisnya, cipő, fűző (igen, ebben a sorrendben!), a turnűr, az alsószoknya és a fűző fölé vett kising. 

 És mi van a ruha fölött, vagyis milyen kiegészítőket használtam? 
Először is, kellett HAJ. A saját hajam rendkívül csalóka, messziről úgy tűnik nincs vele nagy gond, elég hosszú, de ugye elég fehér, és elkeserítően kevés van belőle. A póthajakkal is meg kell találnom az egyensúlyt, mert egyrészt minden ősz... akarom mondani ezüst haj teljesen egyedi, a póthaj készítők nemcsak azt felejtik el, hogy az ezüsthajúaknak is lehet szüksége pótlásra, a ritkán kapható ezüsthajak között nagyon nehéz megtalálni azt, aminek jó a színe, nem túl sötét, nem túl világos, nem túl szürke, nem túl fehér, stb. Van belőle jópár, de gyakran belefutok a nem pont "olyan, na-jó-kalap/hajháló-alatt-elmegy, és hasonló darabokba. Ráadásul, mivel kevés hajam van, az is érzékeny, ha találok is póthajat, 1.) nem nagyon van mihez csatolni, és 2.) nem nagyon van mivel eltakarni azt a csatlakoztatást. 

Most, kivételesen szerencsém volt, mert az egyik olyan ázsiai típusú boltban, ahol az alsógatyától az élelmiszeren át a zuhanyrózsáig minden van, pár csomag póthaj is volt, és ez egyik felpattintható lófarok színe épp jó volt.
És a pótcoffot a saját hajamból készített copf köré tudtam pattintani, így csatlakoztatni sem volt nehéz. 
Már csak csigákat kellett belőle varázsolnom, ehhez ezeréves, már selejtezésre váró habszivacs csavarókra csavartam... 
Lobogó forró vízbe lógattam, amíg teljesen átitatta a forróvíz, majd hagytam, hogy csontszárazra száradjon. 
Már csak egy régebbi fonatomat kellett az egészhez adnom, és meg is voltam az 1870-es hajviselettel. 

Így csak két dolog maradt: a kalap és a táska. Van két régi (úgy századfordulós lehet) antik kistáskám, de mindkettő öreg, és kezdenek szétesni, így inkább szeretném megőrizni és nem tovább nyúzni őket, ezért az előadásunk előtti estén, esélyt adva magamnak, a "ki csinál nagyobb őrültséget előző este" címreúgy döntöttem, hogy készítek egyet. Eredetileg a szalaghímzést szerettem volna kipróbálni, de már az első öltésnél csúfosan elbuktam, így maradtam a már bevált zsinór-díszítésnél, amiről tudtam, hogy meg tudom csinálni. Ez volt az első fémkeretes táskám, van még hova fejlődnöm, de így, hoyg kipróbáltam, már tudom, hogy nem ez lesz az utolsó. 

Kalapnak áévek óta őrizgetek egy, az e-bayen vásárol aprócska kalapot (Évekig nézegettem, mielőtt megrendeltem, arra gondolva, ha egyszer tényleg belefogunk a turnűrös korszakba, jó lesz hozzá). Gondoltam arra, hogy egy drótkeretes bukram kalapot varrjak, de kiszaladtam az időből,és ez a kis szalmakalap volt az én biztonsági hálóm. 
Díszítésnek szalagot használtam, kék virágokat és pár kék tollat.
Az ilyen kalapokat, szokás szerint a frizura tetején hordták, én is így tettem, és pár kalaptűvel rögzítettem.
Egy régóta meglevő horgolt kesztyűt vettem a kezemre, és ennyi volt. Az eseménytől, évszaktól, helyszíntől függően egy napernyő és egy legyező jöhetett volna még, volt is nálam, de az utolsó pillanatban úgy gondoltam, nem ad hozzá a karakterhez, és csak akadályozna, ha azokra is figyelmen kell, így az utolsó pillanatban az öltözőben hagytam őket. 
(Az első kettő és az utolsó képet Varga Norbert @Bodeszphoto készítette, a többi munka-fotó a telefonomról.)

2024. február 2., péntek

Kék és ezüst

Kész, befejezve. Intenzív néhány hét volt, de most vége, azóta már majdnem utolértem magam a munkában, talán lassan levegőt is tudok venni, hogy meséljek. 

Persze, nem csak a varrás, bár ilyenkor az is kemény tud lenni, de egy ilyen program fejlesztése is rengeteg időbe, energiába, kutatásba és tanulásba kerül.

De most maradjunk csak a ruhánál. Ez is egy olyan történet, amelyben a múzsa több oldalról támadott. Az egyik az volt, hogy mint 19. századdal (is) foglalkozó hagyományőrző nőként persze, hogy évek óta figyeljük és evidenciában tartjuk a turnűrös ruhákat... Azt hittük, majd Budapest egyesítésének 150. évfordulója lehetőséget ad arra, hogy csináljunk is ilyet, de az elmúlt évben ez a lehetőség nem jött.

Más részről volt jónéhány méterem ebből az ezüstpöttyös kék taftból, amit a szokásos helyemen, az I love Textile-ben vettem, évekkel ezelőtt. Megvettem, mert kék és ezüst, mert pöttyös, mert taft, de sokáig nem tudtam, mit varrnék belőle...

Úgy két évvel ezelőttig, amikor is szembejött velem ő.  Na jó, nem kék volt, hanem kékeslila, a mintája is csak messziről látszott pöttyösnek, de szerelem volt első látásra, és igazi inspiráció volt. Elmentettem a képeket és időről időre visszatértem hozzájuk, akkor is, ha a fejemben az járt, hogy az első turnűrös ruhámat könnyű, nyári, csíkos pamutból készítem majd...

De akkor, november vége felé, felmerült a kérdés, csinálnánk-e egy műsort Budapest egyesítéséről, január második felében, de, ha igen, az azt is jelenti, hogy meg kell csinálnunk azokat a ruhákat, amikről évek óta beszélünk. A válasz egybehangzó IGEN volt. De, mivel a program téli volt, mégsem csinálhattam nyári ruhát... Így elsőre a nehezebb fába kellett a fejszémet vágnom.

Időközben hallottatok nyafogni a kreatív blokkról, mesteri halogatásról, de eljött a pont, amikor már nem lehetett tovább kerülgetni a forró kását. 

Volt alsóruhám, volt turnűröm, alsószoknyám, már csak maga a ruha hiányzott. Eredetileg a Black Snail szabásmintáját terveztem használni, úgy gondoltam, viszonylag kevés változtatással tudok az inspiráció-ruhához hasonlót kihozni belőle. Kinyomtattam, összeragasztottam, még egy próbadarabot is összevarrtam...

Ami épp annyira jó volt, mint, ahogy vártam (ugyanettől a cégtől származó szabásmintából a mellényemet változtatás nélkül csináltam meg), de az eredmény nem tetszett. Nem tudom pontosan miért, talán a különszabott csípőrész nem az volt, amit elképzeltem. Nem tetszett az ujja sem, egy-egy ujját két teljesen egyforma részből szabták, és az ujja felső középvonalán futó varrás nem az volt, amit a kész ruhán szerettem volna. Megkérdeztem a Black Snail csoportot, posztoltak is néhány, a minta alapján elkészült ruhát, amik egytől egyik csinosak voltak, de nem győztek meg arról, hogy nekem pont ez kell. Ekkor döntöttem úgy, hogy más megoldást keresek. Megnéztem, milyen minták vannak a Truly Victorian választékában, de nem akartam még több pénzt elkölteni szabásmintákra. Utána átlapoztam a Prior Attire Victorian dressmaker könyvet, és alaposan kitanulmányoztam a diagramokat. Megnéztem pár videót (percekig bámultam Lady Rebecca videójának kimerevített képén a világoskék felsőjét, miközben azt próbáltam kitalálni, hogyan is alakul az a derékrész), és átbogarásztam Nora Vaughn könyvét is. Bégül a BS minta felső részét (vagyis a váll és a derékvonal közötti részt alap-szabásminta blokként használtam, és köré rajzoltam. Megvarrtam a próbadarabot, és már sokkal jobban tetszett, aztán szétszedtem, itt-ott igazítottam rajta, majd még egy próbadarab és még egy, és úgy ekkortájt mondtam azt, hogy már nem utálom. 

Próbáltam képeket lőni a varrás folyamatáról, de elkapott a "flow" és így a képek eléggé hébe-hóba készültek, de itt vannak, talán mondanak is valamit. 

A szétszedett próbadarab darabjait használtam szabásmintának.
A felsőrészt az úgynevezett "flatlining" technikával készítettem, ami azt jelenti, hogy a külső anyagot és a bélést egy anyagként kezelem, hogy ezt könnyebben tehessem, össze kellett fércelnem a két réteget.

A belső varrásokat aláhajtva öltöttem le, a háta hajtás felső szélét szalag takarja el. Ha egy ideje olvasol már, tudod, hogy nekem fontos, hogy egy ruhadarab belülről éppolyan jól nézzen ki, éppolyan gondosan el legyen dolgozva, mint kívülről. 


A merevítés házának köpper (vagy danúbia? soha nem tudom melyik melyik, ez a 2 cm széles volt)-szalagot használtam, ezek kézzel vannak bevarrva. 
És ekkor jött a meglepetés. Itt volt a pont, amikor fel tudtam próbálni, és.... KICSI volt. 
Nem vagyok egészen biztos abban, miért és hogy történt, valószínűleg a próbadarab egy réteg, lágyabb anyagból készült, a végleges darab merevebb taft és a bélése pamutkarton...
Először az egészet elölről akartam kezdeni, de eszembe jutott, hogy az elejére amúgy is díszítést terveztem, és mi van, ha különszabott gomboláspántot teszek rá, és a varrásvonala úgyis eltakarja a dekoráció? Végülis így tettem.
Behúzott gombokat is készítettem. A behúzott díszítés szélét géppel szegtem el, hajszál-keskenyen (van ilyen szó? szerintem nincs... vagy most már van) és kézzel varrtam fel. Használhattam volna a gépet, de nem olyan lett volna.
A szoknyához az alsószoknya szabásmintáját használtam alapnak (ami, amúgy messze túl hosszú volt, több extra piét kellett bele varrnom), szóval ez volt az alap, de megnéztem a Victorian Dressmaker könyv diagrammját, és a Black Snail szoknyamintájának diagramját, és a három keverékéből lett a végleges szoknya mintája. Az egész szoknyát béleltem a már említett flatlining technikával (a szó tükörfordításban "laposbélés-t" jelent, ami, igen, megint rengeteg fércelést jelentett. A bélés az I love Textilből származó függönyanyag lett, ami nagy mértékben pamut, vékony, áttetsző, tehát könnyű, és mégis van egy kis tartása, a mintáját pedig kimondottam megszerettem. Soha senki nem látja majd, hacsak nem mutogatom, de szeretem az ilyen titkokat.
A szoknya kapott zsebeket is, 12 cm-es ferdepánttal szegtem el az alját, felvarrtam rá pár karikát (igazából ringli-alátéteket. A ringliket csomagban veszem, és valahogy mindig marad pár extra alátét). A szoknya hátát hosszabbra hagytam, így kis uszályom is van, de a gyűrűk és két megkötő segítségével fel is húzhatom a szoknyát rövidebbre.
A felső, "fedőszoknyával" azon törtem a fejem, csináljam-e az eredetihez hasonlóan ugyanabból a pöttyös anyagból, mint a teljes ruhát, vagy az már túl sok lenne. Talán, ha bársonyból lenne, kicsit visszafogottabbá tenne a pöttyös ruhát, és egy kis eleganciát kölcsönözne neki. Volt is egy kis darab kék bársonyom (micsoda véletlen, persze, hogy az I love textile-ből, amiről fogalmam sem volt mivé válik majd, de hát KÉK volt és BÁRSONY!
Egy rakás felső-szoknya szabásmintát megnéztem, de egyik sem hasonlított messziről sem az eredetire, így gyakorlatilag a próbababán hajtogattam be, milyen legyen.
Befejezésül ahogy az eredetin is látszik, rojttal és zsinórral díszítettem a felsőrész és a felsőszoknya széleit, és egy rakás nagy masnival azokon a helyeken, ahol az eredetin is voltak.

És itt a teljes ruha.





Egy összehasonlító kép, ami megmutatja, hogy a ruhám nem egy-az egyben másolat, hanem inkább "ispirálta" változat.
Egy közeli a hátáról:
És itt van még néhány, használat közben, miközben mesélek...
"Jöjjenek velem, majd én mesélek arról..."

"Tudják, az úgy volt..."
"Most mondják meg, nem igaz...?"
"Ha annak idején kinéztünk ezen az ablakon, azt láttuk... "

"És az újságok azt írták..."
(Ez meg az arcom, ahogy lassan befejezném a mondandóm, és azon töröm a fejem, mit hagytam ki?)
Csapatunk hölgytagjai, hárman saját-készítésű ruhában.
Sokat tanultam, nemcsak a városegyesítésről, hanem a varrásról is. 
Például azt, hogy bíznom kell magamban. Mindig azt mondom, nem szeretek szabásmintát szerkeszteni, de ha valami nem jó, bátran lehet változtatni. Amivel nem azt mondom, hogy a Black Snail szabásmintája nem lett volna jó, hiszen illeszkedett a méretemre, azon nem kellett igazítanom, valószínűleg ha olyan ruhát terveztem volna, a minta alapján hibátlan lett volna. A gond az volt, hogy az én fejemben más volt. Azt, mennyire fontosak a próbadarabok. És a próbadarabok hazudnak. De akkor is fontosak. Újra megtörtént, ami már nem egyszer, főleg a történelmi ruháknál. Hiszen vagy 40 éve varrok, talán több is. Tudom mit csinálok, és mégis, a történelmi ruháknál szinte mindig rácsodálkozom az elkészült darabra... "Jééé, ez TÉNYLEG OLYAN!", és ez hihetetlen örömöt tud okozni.
És a teljes jelenlevő csapat a fiúkkal kiegészülve.
Munkafotók a telefonomról.
Modell és esemény-fotók Norbert Varga @Bodeszphoto

Utóirat: a következő bejegyzésben megmutatom a kiegészítőket, és azt, mi van a ruha alatt.